Hírlevél feliratkozás

A balmazújvárosi biogazda elhozta Virágoskút ízeit Debrecenbe

Rózsa PéterDebrecen – Már egy esztendeje, hogy megnyitott a régi városháza alatt ez az üzlet, ami lényegesen több, mint egy bolt, ahol sok mindent lehet kapni.
Ha mesehős lenne, azt írhatnánk róla, hírét és nevét hetedhét határon túl is ismerik. Ám Rózsa Péter, a balmazújvárosi biogazda nem mesehős, hanem nagyon is valóságos személyiség, akivel kapcsolatban természetesen és nyilvánvalóan képben lehetnek azok, akiket vonz a puszta világa, akik fontosnak tartják a hagyományt, a paraszti kultúra és gazdálkodás értékeinek megőrzését. A balmazújvárosi gazdával főzőversenyeken, pásztortalálkozókon vagy akár hortobágyi birtokán is lehet találkozni. Olykor még az egyetemek világában is, hiszen időről időre leendő kertészmérnököknek tart előadást egyedi kertészeti módszereiről. Rózsa Péter több mint 35 éve gazdálkodik, és 15-16 éve pedig úgy döntött, hogy a biogazdálkodás mellett kötelezi el magát. Nem lehet véletlen, hogy tőle – mint azt egy korábbi cikkünkben is írtuk – még a köztársasági elnök vagy Halász Judit is szívesen vásárol.


Az elmúlt esztendőben sok minden történt Rózsa Péter életében, amire a debreceniek is felkaphatták a fejüket. Nyáron, augusztus végén pásztorszentélyt avattak vókonyai birtokán. Ahogy a Dehir.hu is írta: a magyar népművészet és hagyomány dicsőségét hirdeti ez az új kápolna. Majdnem egy esztendeje pedig, 2014 december elején Rózsa Péter elhozta a Hortobágy ízeit a cívisvárosba. Nem akárhol nyílt üzlete: a Piac utcán, a régi városháza alatt. A Virágoskúti Biobolt kialakításában a kiváló néprajtudós és festő, Makoldi Sándor is sokat segített, nem véletlen tehát az sem, hogy az üzlet kialakításában, belső terében hagyományos népművészeti elemek jelennek meg.

Nem túl nagy, de annál szebb ez az üzlet. A belépő azzal szembesül, hogy itt minden (vagy szinte majdnem minden) van. Bio húskészítmények: köleskásás hurka és kolbász, mícs, disznótoros, igazi békebeli virsli, szárazkolbász, mangalica szalonna, debreceni páros, tepertő. Vannak vákumcsomagolt és szintén bio friss tőkehúsaik is: szürkemarha, bivaly, magyar tarka, racka bárány, mangalica, malac, s megannyi halféleség, ha valaki arra vágyik. Bio tejtermékeik szintén finomak és különlegesek: tejek, joghurtok, sajtok, körözöttek, krémtúrók sorából válogathat a betérő. De aki friss bio zöldségekre, gyümölcsökre és élelmiszerekre vágyik, az is telerakodhatja a kosarát. Tészták, lisztek, ecetek, olajon, teák, mustárok, lekvárok, befőttek, csokoládék, fűszerek, müzlik és még gluténmentes termékek is bővítik a kínálatot.

Ahogy Rózsa Péter elmondta, itt a Virágoskúti Biogazdaság élelmiszereit forgalmazzák, melyek nem csupán ízletesek, de egészségesek is, hiszen tartósítószerektől és mesterséges színezéktől mentesek.

– Sokan megkedvelték az elmúlt esztendőben az üzletet, ezeket a termékeket és ízeket. Kialakult egy törzsközönség, akik rendszeresen visszajárnak. Van, aki azt mondja, azért is örül, hogy itt vagyunk a cívisváros szívében, mert felszáll a villamosra, és máris itt van – korábban meg próbálta időnként megszervezni, hogy eljusson hozzánk, ki, a Hortobágyra, ha szeretett volna a Virágoskúton megtermeltekből vásárolni.

Az adventi időszakban, a karácsonyi vásár ideje alatt hosszabbított nyitva tartással várják a betérőket (hétfőtől szombatig 9-től 20-ig, vasárnap 10-től 20 óráig), akik azt tapasztalhatják, hogy itt nem csak vásárolni lehet, hanem akár enni is egy jót. Nem újdonság ez: a hagyományos hazai ízek kedvelői számára igazi paradicsom ez a bolt, ahol minden tiszta, minden takaros, és ahol akár egy ízletes ebédet is el lehet költeni – a valódi magyar konyha jegyében.

Az üzlet egyébként zárás után olykor egyfajta értelmiségi találkozóhelyként is működik. A klub szó nemigen illik ezekre az alkalmakra, ahol művészemberek, néprajzosok, a hagyomány világa iránt elkötelezett, igen különböző személyiségek gyűlnek össze, s megvitatják az élet dolgait egy-egy pohár bor, vagy pálinka mellett. Olyan ismert alkotók fordulnak meg itt, mint a festő Makoldi Sándor, a festő és zenész Pikó Sándor, a szobrász Győry László – de időnként idelátogat szomolyai birtokáról a kiváló borász, Kaló Imre is.